Csaroda és környéke a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet szívében fekszik. A község határában két olyan különleges természeti kincs található, mint a Nyíres-tó és a Báb tava, melyek nem csak Magyarországon, de határainkon kívül is ismertek. Hasonló tájkép csak a Kárpátok hegyei között kialakult tőzegmoha lápokon fogad bennünket.
A két láp őstörténete a jégkorszakba nyúlik vissza, a létrejöttük a mozgó jégtakaró okozta klímaváltozásoknak köszönhető.
A jégkorszak elmúltával a hidegkedvelő élővilág, növények, állatok északabbra húzódtak, helyüket újra elfoglalták melegebb klímát kedvelő élőlények. A két lápon viszont a sajátos, hűvös mikroklíma kialakulása miatt nagyon sok magashegységi növény, állat maradt itt reliktumként.
Báb tava
A Csaroda, Gelénes és Daróc falvak által közbezárt térségben, a Kisasszony-erdő északi csücskéhez simul hozzá egy elhagyott meder kanyarulat, és itt található a Báb tava.
A Nyíres-tó
Az előzőhöz sokban hasonló láp attól délre mintegy 1300 m távolságra található, ugyancsak a Kisasszony-erdőben. Tőzegmohalápja azonban jelentősen nagyobb.
A lápok élete többször veszélybe került. Túl száraz esztendőkben a tőzegmohagyep felső rétege kiszárad, elpusztul, elkorhad s bomlása során tápanyagok keletkeznek, s a lápfelület kedvezőbbé válik fák növekedése számára. Ilyenkor – mint ez mind a Nyíres-tón, mind a Báb taván bekövetkezett – megindul a lápterületek beerdősödése, ami végső fokon ez értékes maradványterületek pusztulásához vezethet. A természetvédelmi szerveknek azonban mesterséges vízszintszabályozás segítségével sikerült megoldania a helyzetet, így 1986 óta nem volt különösebb probléma a két láptó vízellátásában.
Az egykori ősi növényvilágból viszonylag sokat megőrzött a táj. Uralkodó fája a kocsányos tölgy, kísérő a mezei juhar, mezei szil, a magaskőris lapályi változata, helyenként – főleg az ártereken – gyakori a szürke nyár.
A gyepszintben él a hamvas szeder, a tavaszi tőzike, árvacsalán, acsalapu, helyenként az őszi kikerics, tavaszi csillagvirág, hóvirág, ritkábban előfordul a kotuliliom és a szellőrózsa is.
A beregi ősi táj a vízivilágra jellemző állatvilágot alakított ki. Evlija Cselebi is megemlíti, hogy „a táj gazdag halban, vadban”. Feljegyzések tanúsága szerint V. István és kísérete „Beregbe és Ugocsába gyakran ellátogatott, melynek rengeteg erdeiben akkor még bölények tanyáztak”. Szirmay műveiben olvashatjuk, hogy az erdők „szarvasokat, őzeket, rókákat, farkasokat, borzokat, siketfajdokat, császár- és fogolymadarakat nevelnek”.
Kifejezetten a lápok, mocsarak halai voltak a csíkfélék, külön foglalkozást is jelentett a csíkászat. A Csaroda környéki vizekben ma is megtalálható a vágócsík, réticsík, de a kövicsík is. Mindhárom csíkfaj a védett halakhoz tartozik. A védett halakon kívülazonban van még a beregi vizekben sok halfaj, melyeket lehet halászni. Egy-egy nagyra nőtt harcsa kifogása napjainkban is hosszú ideig beszédtéma a horgászok között. Bár a harcsafogás ősi módszerét, a „kutyogtatást” egyre kevesebben űzik.
A vidék állatvilágával kapcsolatban is meg kell említeni a mocsaras, lápos táj fennmaradt helyneveit, amelyek a letűnt vízivilágra utalnak. Még ma is sok helyen használatosak pl. a Darukiáltó, Darvas-erdő stb. féle nevek. Eltűnt viszont a vidékről a réti sas, parlagi sas, elhagyták a területet azok a legendás vízimadarak, melyek a letűnt vízivilághoz kötődtek, pl. a kócsagfélék és a darvak. A leszűkült élettér csak vonulásuk idején nyújt rövid pihenési lehetőséget a vízimadaraknak.
Éger erdő a Báb taván.
Gyakran előfordul viszont a tiszai ártéri erdőkben, de a beregi erdőkben is fel-feltűnik az esti szürkületben a lappantyú, amely mozgásával kiváltotta a beregi emberek érdeklődését: hol feltűnik, hol eltűnik, ezért „tündelevénynek” nevezik.
Az ártéri erdőkre jellemzően megtalálhatóak a béka- és gőtefélék, valamint a Bockerek-erdőben a szalamandrára is bukkanhatunk. Nyári estéken pedig a mocsári teknősök messze hangzó hangja válik ki a békák brekegéséből. A gyíkok közül a gyérülő számú fürge gyík mellett két másik igen nevezetes faj él ezen a vidéken. Az egyik a hegyi vagy elevenszülő gyík, mely közismerten a lápvidékek jellemző élőlénye, s a község címerében is megjelenik. Az eredetileg hűvös hegyvidéki klíma nem kedvezett a tojások kikelésének, így a törzsfejlődés során kialakult az, hogy mire a tojás a petevezetékeket végigjárja, már ki is fejlődik benne az embrió az anya szervezetén belül, és így elevenen születik. A másik nevezetes hüllő a magyar gyík. A szemhéjai összenőttek, így az állat a szemét nem tudja bezárni. A kígyók képviselője a keresztes vipera – hazánk egyetlen mérges kígyója – a Beregben jelenleg három helyen található meg: a lónyai erdőben, a bockereki és a tarpai erdőben. A bockereki-erdőben a keresztes viperának a mocsaras-lápos vidékekre jellemző fekete változata is.
Irodalmi utalások említik Beregben a bölény és a farkas előfordulását. Ma a kultúrtáj nem biztosít számukra megfelelő környezetet és megélhetést. Ennek ellenére a farkas többször megjelent Beregben. Titkosan érkezett az ártéri erdők leple alatt a Kárpátokból. Nem sokáig maradhatott titokban érkezése, mert a táj vadállományában tett pusztítását a vadőrök hamar felfedezték. A kirándulás vége mindig a farkas vesztét okozta. Az elmúlt fél évszázadban három farkas is puskavégre került. A védett ragadozók közül Beregben előfordul a nyuszt, a menyét és a nyest is.
A vidék természeti értékeinek védelme érdekében 1982-ben jött létre a Szatmár-Beregi-síkságon megyénk első tájvédelmi körzete. A Beregi sík területéből a legértékesebb és a legszebb területek beletartoznak ma a tájvédelmi körzetbe, így pl. a lónyai erdő, bockereki erdő, Nyíres-tó és Báb tava környéke, a tarpai erdő, beregszászi erdő, a tiszai ártér, valamint a feltöretlen ősgyepek és legelők.
